2014

Társaira példásan odafigyel, mindenkinek a segítségére van. Szívesen osztja meg sajátját másokkal, legyen szó akár ceruzáról, uzsonnáról, vagy akár olyan tudásról, amihez kutatómunkára volt szükség.
Szorgalma, kitartása példaértékű. Az osztály dekorációját évek óta önkéntesen segíti remek ötleteivel és csodálatos alkotásaival. Tagja volt az iskolai Elsősegélynyújtó csapatnak, akik a megyei versenyben 3. helyezést értek el. Andi egyáltalán nem az a kislány, aki elsőre kitűnik osztálytársai közül. Pontosan ebben van a varázsa, hogy mégis mindig ott áll azok mellett, akiknek szüksége van rá. Ő nem egyszeri nagyszerű dolgot hajtott végre, Ő a hétköznapokban tesz csodát.

Ádám a felső tagozatban töltött négy év során folyamatosan kitűnt segítőkészségével. Bármikor volt szükség segítségre – nem csak osztály, hanem iskola szinten is – rá mindig lehetett számítani. Az utóbbi években gyakorlatiasságával, kreativitásával is kiemelkedett társai közül, a felfedezett problémát kérés nélkül oldotta meg, s csak akkor jelzett, ha már készen volt.

Bármilyen iskolai rendezvényen lehet rá számítani, a munkaerejét, ötletességét készségesen felajánlja és minden rábízott feladatot lelkiismeretesen elvégez. Egy alkalommal egy kisfiú javára gyűjtött kupakok tartóedényeit szépen a megkülönböztető jelzésekkel kifestette. Az ilyen feladatokra szabadidejében, önként időt, energiát sosem sajnál. A táborokban a kicsiknek a mentora. Foglalkozásokat vezet számukra, segíti őket a tartalmas elfoglaltságokban. Segítőkészsége azért nagyon értékes, mert nem érdemeket akar szerezni, hanem ösztönösen segítő szándékkal viszonyul az őt körülvevő világhoz. Abban leli örömét, hogy segíthet, és nem vár érte semmi elismerést, számára ez a természetes. Annamária magatartásával és életpéldájával olyan értékeket vállal fel, amelyek örök emberi értékek, nem látványosak, nem divatosak. Ezzel ő – talán még nem tudatosan – példát mutat a kortársainak is. Az értékrend bátor képviseletét jelzi az is, hogy rendszeresen olyan gesztusokkal és apró ajándékokkal lepi meg a környezetét, ami nem kerül pénzbe, nem anyagi értéke miatt fontos, hanem a benne rejlő szeretet és a kreativitás teszi azzá. Aki magányos, elhagyott vagy valamiért nehéz helyzetben van, biztosan számíthat a figyelmére, együttérzésére.

Alexandra magatartása és szorgalma példaképként állítható.
Tanárai jobb keze. Felnőttekkel tisztelettudó, segítőkész és udvarias. Bármilyen feladattal megbízható, amit maradéktalanul megold. A kicsiket felkarolja, öltözteti, kísérgeti, felvigyázza. Társai kedvelik, elfogadják. Barátságos, kedves, mosolygós kislány.

Ádám a felső tagozatban töltött négy év során folyamatosan kitűnt segítőkészségével. Bármikor volt szükség segítségre – nem csak osztály, hanem iskola szinten is – rá mindig lehetett számítani. Az utóbbi években gyakorlatiasságával, kreativitásával is kiemelkedett társai közül, a felfedezett problémát kérés nélkül oldotta meg, s csak akkor jelzett, ha már készen volt.