Nemes Viktória Mónika

Díjazás éve
Elismerése
Gizella-díjra jelölt
Lakhely

Amikor először felolvastam a kollégáimnak a jelölés kritériumát, egyetértettek abban, hogy iskolánk tanulói közül Nemes Viktória Mónika lenne a legideálisabb jelölt, de úgy gondoltuk, hogy befolyásolás nélkül várjuk meg a gyerekek véleményét. Összehívtuk hát a hetedik és nyolcadik osztályos diákokat, elmondtuk mindazt, amit a díjról tudniuk kell, majd megkérdeztük, hogy ők kinek adnák ezt a díjat. A válasz egyértelműen VIKI volt. A mai rohanó, önző világban a gyerekek is s önzővé válnak, hiszen ezt a mintát látják maguk előtt. Nagyon ritka az olyan tanuló, aki maga elé tud helyezni másokat, önzetlenül segít társain. Viki ilyen gyöngyszem. Kiskora óta kiáll társaiért, akkor is, ha ezért, csúfolják vagy furcsán néznek rá. Bátran „megvédi”, segíti azokat a gyerekeket, akik nem mernek saját érdekeikért kiállni. Viki nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem viszonzásért vagy elismerésért teszi a jót.